MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Immár a kórházban is el lehet végeztetni a kismamák számára a Down-szűrést; erről adott tájékoztatást a Fejér Megyei Szent György Kórház Szülészeti-nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa, dr. Hagymásy László.
Az egész régió lakosságának egészségügyi ellátását rendkívül hátrányosan érintheti, hogy a Fejér Megyei Szent György Kórház európai uniós pályázatát tartalékhelyre sorolták, lényegében kizárták a támogatottak köréből - mondotta dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke a kórház összintézményi értekezletén, és egyben valamennyi érintett közéleti személyiség, országgyűlési képviselő, felelős szakember együttműködését és segítségét kérte a kormányzati állásfoglalás megváltoztatásához.
Fejér Megye Közgyűlése Nemzetközi Kapcsolatok és Turisztikai Ügyek Bizottsága idén is meg kívánja rendezni a tavaly már nagy érdeklődést keltett turisztikai szakmai napját, melynek célja a Fejér Megyei Turisztikai Információs Pont programban résztvevők szakirányú felkészítése, valamint a megye turizmusának fejlesztéséért tenni akarók részére az alapvetően fontos turisztikai ismeretek átadása.
Közéleti személyiségek és a civil szervezetek elfogadhatatlannak tartják a kormánynak a Velencei-tó északi partjára vonatkozó elképzeléseit, igényeit. E Disney Land–Casino-megaberuházás szöges ellentétben áll a megyei rendezési terv koncepciójával és filozófiájával – így foglalható össze a Megyeházán tartott sajtótájékoztató a fő gondolata.
   Az egészségügy történetének legnagyobb fejlesztése valósulhat meg azzal, hogy a kormány megemelte a póluskórházak pályázati keretét - jelentette be Vojnik Mária, a szaktárca államtitkára a kabinet január 21-ei ülését követően. Az első fordulóban nyertesnek nyilvánított nyolc intézmény között hiába kerestük a Fejér Megyei Szent György Kórházat.
   Az oktatásra költött kiadások a leghasznosabb befektetésnek tekinthetők. A Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Bursa Hungarica program keretében jelentős összegekkel támogatja a rászoruló diákok továbbtanulását; rajtuk keresztül az oktatást, tudva, hogy a ma diákjai a jövő szakemberei. Tudásukkal az egész társadalmat fogják gazdagítani.
  A Szent György Diagnosztikai Központ  új – Philips Brilliance 64 Computer Tomograph - berendezéssel gazdagopdott. Hazánkban jelenleg miondössze két megyei kórházban szolgálja a diagnosztikát ez a csúcstechnológia.  A január 21-ei hivatalos avató ünnepségen dr. Szabó László, a kórház főigazgatója szólt a fejlesztés jelentőségéről, majd dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke mondott beszédet.
   A Fejér Megyei Önkormányzat ünnepséget rendezett a magyar kultúra napja tiszteletére január 21-én a Fejér Megyei Művelődési Központ–Művészetek Háza színháztermében. Az eseményen a Himnuszt Miklósa Erika operaénekes énekelte el, a cecei Gerlice Néptáncegyüttes csoportja adott műsort, majd dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke mondott köszöntőt, aki ezt követően kitüntető címeket adott át.
   A Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Ráckeresztúri Drogterápiás Otthona konferenciát rendez a szenvedélybetegeket segítő karitatív tevékenységről. A rendezvlnyen adják át a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjat a 2009. évi kitüntetettnek, Victorné Erdős Eszternek, a Misszió vezetőjének.
   A magyar kultúra napján a Megyei Művelődési Központnak otthont adó épület  hivatalosan is felveszi a Művészetek Háza nevet. Az  ünnepségen bemutatják a Művészetek Háza jelképeit, új arculatát is.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP