MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

  Fejér Megye Közgyűlése és Polgárdi Város Önkormányzata közös ünnepségen emlékezik meg Arad vértanúiról és gróf Batthyány Lajos miniszterelnökről haláluk évfordulóján, 2007. október 6-án, szombaton 10 órakor Polgárdiban, a néhai miniszterelnök szobránál, a Városháza melletti téren. Beszédet mond dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Borbély István polgármester.
   Október 5-én és 6-án ötödik alkalommal rendezik meg a Megyei Művelődési Központban az országos népdaléneklési versenyt.  A csoportok számára meghirdetett verseny két fordulója után más műsorszámok is színesítik a programot. A rendezvényt 10 órakor Varga Gábor - Cece polgármestere, a megyei önkormányzat Kistérségi és Regionális Bizottságának elnöke nyitja meg.
2007. OKTÓBER 5-6-7. Mór város legrangosabb eseménye, a szürethez kapcsolódó Móri bornapok. A nemzetközi hírű rendezvényt első ízben 1934. szeptember 16-án rendezték meg. Az idén csatlakozik hozzá a IV. nemzetközi néptáncfesztivál.
   Az olimpiai mozgalom népszerűsítésének jegyében, a pekingi olimpiára készülve kisebb konferenciát tartottak pénteken Székesfehérváron, a Hiemer-házban. Az előadók között volt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál.
   A megyei önkormányzat csütörtöki közgyűlésének talán legfontosabb témája volt a Szent György kórház kapacitásának optimális kihasználására illetve konszolidációs programjára vonatkozó intézkedési terv. A javaslatot a testület ellenszavazat nélkül fogadta el. Dr. Balogh Ibolya, a közgyűlés elnöke a vitában kifejtette, hogy a konszolidáció során alkalmazkodni kell az egészségügy szinte napról napra változó szabályozáshoz; és hozzátett: kívánatos lenne, hogy a megye és a megyei jogú városok (Székesfehérvár és Dunaújváros)  fejlesztési szándékai együttműködési megállapodás formájában is testet öltsenek.
   Az Esélyek Háza Székesfehérvári Esélyegyenlőségi Iroda és a Europe Direct Fejér Megyei Irodájának szervezésében szakmai konferenciát tartottak a megyeházán. A tanácskozás az Egyenlő esélyeket mindenki számára nemzetközi év illetve a IV. esélyegyenlőségi hónap kiemelt eseménye volt. A megnyitó beszédek után előadások hangzottak el a gyermekvédelem utóbbi tíz évéről és a romák médiabeli megjelenéséről. A délutáni szekcióüléseknek az esélyegyenlőség oktatásban történő érvényeslülése és a nők elleni, családon belüli erőszak voltak a témái.  
   2007. szeptember 30-án, vasárnap 13 órától népzenei koncertet szervez a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) a Zene Világnapja tiszteletére a budapesti Néprajzi Múzeumban.  Fejér megyéből a szabadegyházi Petrence Citerazenekar (Nagy László vezetésével), a Pázmándi Népdalkör és Citerazenekar (Domak Anikó vezetésével) és a Szedtevette zenekar (Juhász Zsófia vezetésével) képviseli a megyei népzenészeket. Valamenyi együttes Aranypáva díjas.
   A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara megalakulása óta végez mesterképzést és -vizsgáztatást. Legutóbb a regionális Operatív Programban támogatásával 8 szakmában 75 főnek biztosították a mesterlevél megszerzésének lehetőségét. A jelöltek valamennyien sikeres vizsgát tettek, a mesterlevelek átadására és eskütételükre szeptember 21-én került sor a Gazdaság házában.
   Az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2007 őszén ismét sor kerül a "Könyvtárak összefogása a társadalomért" országos rendezvénysorozatra. Fejér megyében a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár fogja össze 11 városi könyvtár programjait, és segíti is azok megrendezését a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán elnyert egymillió 200 ezer forint támogatásból.
   Az egykori királyi bazilika, a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely ügyében jelentős fejleményekről számoltak be az illetékesek. Így például arról, hogy belátható közelségbe került a Prépostsági Múzeum létesítés illetve, hogy a megyei önkormányzat  a nemzeti emlékhelyekről szóló törvénytervezezet terjeszt az országgyűlés elé.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP