MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Évet értékelt a Magyar Honvédség Parancsnoksága
A Magyar Honvédég Parancsnokságának évértékelő-feladatszabó értekezletét tartották kedden Székesfehérváron, a rendezvényen részt vett Benkő Tibor honvédelmi miniszter is. A miniszter kiemelte, hogy rendkívül intenzív honvédelmi és haderőfejlesztés valósult meg a 2019-es évben, számos új technikai eszköz beszerzésével és átalakított katonai szervezetekkel. 
2020.02.25. 13:59
Csütörtökön ülésezik a közgyűlés
A Fejér Megyei Közgyűlés 2020. február 27-én (csütörtökön) 9.00 órai kezdettel ülést tart. Helye: Megyeháza, Díszterem (Székesfehérvár, Szent István tér 9.).  
2020.02.25. 12:03
Átadták a móri szőlőhegyről zúduló vizek árokrendszerét
 A viharos széllel dacolva adták át hétfőn délelőtt azt az árokrendszert, amely a magas és meredek Vén-hegyről a Zrínyi Miklós, a Hársfa, a Pince és az Ezerjó utca által határolt területre eső csapadék elvezetését szolgálja. Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke mondott beszédet, hiszen a beruházáshoz jelentős forrást biztosított az általa vezetett testület.
2020.02.25. 11:59
A Magyar Ápolók Napját ünnepelték a kórházban
Az ápolóké a mai nap a kórházban: délelőtt megkoszorúzták Kossuth Zsuzsanna szobrát, majd a Magyar Ápolók Napja alkalmából ünnepséget és szakmai szimpóziumot tartottak a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Romhányi Auditóriumában. Hagyományosan díjakat adtak át a hivatás elismerésére – Az év ápolója címet 2020-ban Bíró Krisztina, Az év asszisztense címet pedig Szabó István kapta, a munkatársak tiszteletbeli ápolóvá választották Dr. Hertelendi Annamária foglalkozás-egészségügyi főorvost. Dr. Balogh Zoltán, a MESZK országos elnöke beszédében az ápolói hivatás fontosságát hangsúlyozta, amelyet a WHO nemzetközi szervezete is kitüntetett figyelemmel kísér, hiszen a 2020. évet az Ápolók és Szülésznők Évének nyilvánította.
2020.02.19. 14:23
A katonai áldozatokon túl a háború civil áldozatairól is megemlékeztek Vérteskozmán
Nyolcadik alkalommal emlékeztek a II. világháború végén a Vértesben elesett magyar hősök emlékére állított kettős kereszt tövében a környező települések lakói és az emlékművet állító Vértes Erdő Zrt. képviselői, a megye vezetői és az egyházak képviselői. 
2020.01.30. 11:26
Pályázati Felhívás "Fejér Termék" elismerés elnyerésére 2020
A Fejér Megyei Önkormányzat „Fejér Termék” elismerés elnyerésére pályázatot hirdet. A minősítés célja a figyelem felhívása a Fejér megyében előállított élelmiszerekre és kézműves termékekre, mint helyi termékekre, továbbá a Fejér Termék Program három pillérének - hagyomány, érték, minőség - való megfelelés hangsúlyozása.   A pályázatok benyújtási (postai úton történő beérkezés) határideje: 2020. február 28.  
2020.01.28. 14:40
„Számunkra a települések fejlesztése a legfontosabb, a jövőben is ezért dolgozunk”
2 milliárd forintos nagyságrendű, 18 települést érintő bölcsődei pályázat elbírálásáról, a 2020. évi költségvetés elfogadásáról és Seregélyes Nagyközség várossá nyilvánítási kezdeményezésének támogatásáról is döntött több egyéb technikai jellegű napirend megvitatása mellett a csütörtökön ülésező megyei közgyűlés. A döntésekről adott interjújában Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: „Vélhetően új forrásrendszerrel, de a területi döntéshozói szerepet megőrizve folytatjuk a munkát. Számunkra a települések fejlesztése a legfontosabb, a jövőben is ezért dolgozunk.”
2020.01.23. 12:42
A Fejér Megyei Önkormányzat együttműködésével folytatja hiánypótló tevékenységét a Fejér Megyei CIC
A következő három évben is az Echo Innovációs Műhely látja el Fejér megyében a Civil Információs Centrum feladatait a Miniszterelnökséget vezető miniszter döntése alapján. A közhasznú egyesület szoros partnerségben dolgozik a Fejér Megyei Önkormányzattal a megye fejlesztésén. A részletekről Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke és Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke adott tájékoztatást. 
2020.01.21. 11:30
Csütörtökön ülésezik a közgyűlés
A Fejér Megyei Közgyűlés 2020. január 23-án (csütörtökön) 9 órai kezdettel rendkívüli ülést tart. Helye: a Fejér Megyei Önkormányzat Díszterme (Székesfehérvár, Szent István tér 9.). 
2020.01.21. 10:47
Kezdődik a váli Ürményi-Dreher-kastély teljes felújítása
Elkezdődik a Fejér megyei Válon található Ürményi-Dreher-kastély teljes felújítása, az előkészítő munkálatokra 1,412 milliárd forintot biztosít a kormány állami forrásból – jelentette be a Pannónia Szíve és a Velencei-tó területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos csütörtökön a kastély épületében tartott sajtótájékoztatón. 
2020.01.16. 16:03

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP