MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

A megyei önkormányzat a megyeháza dísztermében tartott ünnepségen emlékezett meg a Himnusz megalkotásának évfordulójáról, a magyar kultúra napjáról. Az ünnepi műsorban a polgárdi Clara Voce vegyeskar énekelt, Szigeti Anna és Farkas Szilárd  pedig verset mondott. Az eseményen adták át az önkormányzat intézményeiben dolgozó kitüntetetteknek a főtanácsosi, tanácsosi és főmunkatársi címeket.
   Veszprémben tartotta ülését január 18-án, csütörtökön a Regionális Egészségügyi Tanács (RET). A tanácskozáson részt vett Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Balsay István és Törő Gábor alelnök, dr. Kovács Attila, a megyei közgyűlés delegáltja, a RET alelnöke.A résztvevők megállapodtak abban: a RET nem fogadja el Molnár Lajos egészségügyi miniszternek az ágyszámokra vonatkozó javaslatát. Ezért arra kérik az Egészségügyi Minisztériumot, adja vissza az elvont ágyakat, más esetben ellehetetlenül az egészségügyi ellátás a régióban. 
   A köztársasági elnök szerint az Összhaderőnemi Parancsnokság létrehozása a Magyar Honvédségben zajló másfél évtizedes átalakulási folyamat legfontosabb lépése. Sólyom László e gondolatot – mint a hadsereg főparancsnoka – az alakuló ünnepi állománygyűlésen fogalmazta meg.
A megyei önkormányzatok tevékenységének egyik meghatározó része a körzeti intézményi szolgáltatás és intézményfenntartás. A Fejér Megyei Önkormányzat jelenleg 32 intézményt működtet. Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya az elmúlt hetekben valamennyit meglátogatta, hogy első kézből szerezzen információkat gondjaikról.
Tömböl László vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka bemutatkozó látogatást tett  Gombaszöginé dr. Balogh Ibolyánál, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökénél, aki egyben a Fejér Megyei Védelmi Bizottság vezetője. Tömböl László vezérőrnagy tájékoztatta az elnöknőt az újonnan létrehozott összhaderőnemi parancsnokság feladatairól, majd közösen elemezték a következő időszak védelmi feladatait.
  - Megválasztotta elnökségét a Regionális Egészségügyi Tanács. Az ülésen azonban azt is meg tudta a testület, hogy a kormány feladatát és hatáskörét gyakorlatilag elvonta; mindössze azt a szerepet szánja neki, hogy rábólintson a valahol máshol, "reform" címén született, ellátást szűkítő döntésekre - mondta el a sajtónak Balsay István, a Fejér Megyei Önkormányzat alelnöke, hozzátéve: - A kormány eljárása elfogadhatatlan, és várhatóan súlyos zavarokat fog okozni az egészségügyben.
A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár nem tart téli szünetet, a karácsonyi (december 24-26.) és az újévi (december 31 - január 1.) ünnepnapok között valamennyi részlege délelőtt 10-től délután 17 óráig várja a látogatókat; január 2-től pedig ismét a szokásos nyitvatartás szerint áll rendelkezésükre.
A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara immár ötödik éve írja ki a minőségi díj pályázatait a gazdaság szereplői részére. Az idei elismerést december 18-án adták át az év díjazottjainak: az ipari termelő ágazat közepes vállalatai kategóriában a BCL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-nek és a H+H Dunaforg Kft-nek az önkormányzatok, oktatási,- és egészségügyi- és egyéb intézmények kategóriában pedig a székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskolának. Ugyanezen a rendezvényen osztották ki az elismerő okleveleket is.
   A Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság megállapodott, hogy szélesítik együttműködésüket a közlekedésbiztonság területén. Ennek első konkrét lépéseként az önkormányzat - az Allianz Hungária Biztosító jelentős hozzájárulásával - egy motorkerékpár-szimulátort vásárolt a rendőrségnek, amely vállalta, hogy az új technikai eszközt - és szak- értelmüket - felhasználva rendszeresen tartanak balesetmegelőző felkészítést a megye iskoláiban.
A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság januárban háromnapos programot tart a bicskei kistérségben.  A program leendő résztvevői - civil szervezetek képviselői és önkormányzati tisztségviselők - a kommunikációs technikákkal és stratégiákkal ismerkednek majd meg, remélve, hogy ezzel is javul együttműködésük.  Hogy akkor már csak erre kelljen koncentrálniuk, most egy előkészítő tanácskozást tartottak  a megyeházán.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP