MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Egy baráti összefogásnak lesznek tanúi azok, akik 2009. október 17-én 17 órakor ellátogatnak a pákozdi Művelődési Házban. Egy vidám, fiatalos, változatos programot állítottak össze a szervezők.
   Régóta fájó sebe volt a fehérváriaknak, a megyében élőknek, sőt mindenkinek, akinek történelmünk szívügye, a Romkert, királyaink nyughelyének, Nemzeti Emlékhelyünknek hányatott sorsa. Nekilódulások, megtorpanások, sőt építés és bontás után úgy tűnik, a megye és a város vezetői megkapták, illetve feltették a pontot az i-re!
    Fejér megye új főépítésze, Igari Antal október 5-én lépett hivatalba, akit Dr. Varjú Mihály megyei főjegyző és Balsay István a közgyűlés alelnöke mutattak be a sajtó munkatársainak.
    Székesfehérvár és Fejér megye közgyűlése szerdai együttes ülésén megállapodott a "Királyi séta-Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron" című kiemelt projekt végrehajtására vonatkozó konzorciumi együttműködés végleges feltételeiről, ezzel elhárult az utolsó akadály a támogatási szerződés pénteki aláírása elől.
Együttes rendkívüli ülést tart Fejér Megye Közgyűlése és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2009. október 7-én, szerdán délután a Fejér Megyei Önkormányzat Dísztermében.  
     A határon túli magyar irodalom napjai címmel kezdődött kétnapos rendezvénysorozat tegnap a megyeszékhelyen. A Szent István Művelődési Ház, a Vörösmarty Társaság és a Magyar Írószövetség Közép-dunántúli csoportja által kilencedik alkalommal megszervezett rendezvényen a Kárpát-medencében alkotó írók, költők mellett Simándi Ágnes költő személyében az idén először kanadai vendéget is köszönthettek a résztvevők között.
    "Az 1848-49-es szabadságharcot azért szeretjük olyan egyetértéssel, mert meg tudjuk idézni belőle a közös hitet; nincs semmi más történelmünkben, amely ennyire egyértelműen és egyöntetűen része mindannyiunk hagyományainak" - mondta Orbán Viktor, korábbi miniszterelnök kedden, amikor a Szent István Király Múzeumban megnyitotta az "Ilyen tavasz csak egy volt életemben" című történelmi kiállítást.
   Az Országos Rendőr-főkapitányság által meghirdetett országos "Táblavadász" akcióhoz kapcsolódóan a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság is meghirdeti ezt az akciót Fejér megye területére 2009. október 01. és 2009. november 01. közötti időszakra.
   Ahogyan országszerte, úgy a Fejér Megyei Szent György Kórházban is zöld zászlót tűztek ki az épületekre, és zöld szalagot viselnek a dolgozók is, hogy ezzel is jelezzék: egységesen tiltakoznak a kormányzatnak a kórházak működését ellehetetlenítő intézkedései ellen.
    Testületi ülést tartott ma Fejér Megye Közgyűlése, dr. Balogh Ibolya elnök vezetésével. Esküt tett Varga László képviselő (Fidesz), aki az augusztusban elhunyt Balogh György helyét vette át. A képviselők személyi kérdésekről is döntöttek, majd tájékoztatót hallgattak meg a Velencei-tó körüli, korábbi ingatlan-értékesítésekről.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP