MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Közútfejlesztési tervek Fejérben
Mintegy 4 milliárd forintról, a jövőben megvalósítandó Fejér megyei közúti közlekedési projektekről egyeztetett csütörtökön a Megyeházán Törő Gábor, útügyekért felelős miniszteri biztos, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei vezetőivel.
2013.08.29. 16:00
A hallgatókat támogatják
Kihirdették a Pécsi Tudományegyetem kollégiumi férőhelyre benyújtott és elbírált pályázatok Fejér megyei nyerteseit. A jogosultságot igazoló dokumentumokat Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke adta át a sajtó jelenlétében a Megyeházán. 
2013.08.29. 13:52
Először Fejér Termék Vásár a bringatúra történetében
Idén augusztus 31-én, szombaton immár harmadik alkalommal vág neki a mezőny a Hírlap-bringatúrának. 
2013.08.21. 08:19
Szent István napi ünnepi szentmisét tartottak a Bazilikában
Az ünnepi szentmise keretében augusztus 20-án délelőtt a Bazilikában a megyéspüspök megáldotta az új kenyeret, amely az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizálja. Spányi Antal a szentmisén azt kívánta a híveknek, hogy a Szent István Emlékév ünnepeiből merített boldogság adjon erőt a hétköznapok megpróbáltatásaihoz.  
2013.08.20. 14:11
Megnyitották a hetvenöt éves Osszáriumot
Megnyílt a látogatók előtt az egykori koronázó templomban talált csontmaradványokat őrző Osszárium. A Nemzeti Emlékhelyen Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi megnyitó beszédet. A csak különleges alkalmakkor látogatható királyi csontokat rejtő kamrába 14 órától a Szent István Király Múzeum óránkénti szakvezetéssel enged bepillantást az érdeklődőknek.  
2013.08.20. 13:57
Áldás az új kenyéren
Az államalapító szent királyra emlékeztek Móron augusztus 20-án. A Nemzeti ünnep alkalmából a történelmi egyházak és a város vezetőinek közreműködésével megszentelték és megáldották Móron az új kenyeret.  
2013.08.20. 10:20
Újabb köztéri szoborral gazdagodott Mór
Szent István szobrot avattak augusztus 20-án az Ezerjó városában. Kligl Sándor alkotását Törő Gábor, Mór országgyűlési képviselője, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, L. Simon László az Országgyűlési Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke és Fenyves Péter a város polgármestere avatták fel.  
2013.08.20. 09:57
Dr. Béres József kapta idén a Szent István Emlékérmet és Díjat
Ünnepélyes keretek között adták át a Szent István Emlékérem és Díjat pénteken a Szent István Művelődési Házban. Vakler Anna és Varró János népzenei műsorát követően Spányi Antal megyéspüspök köszöntötte a megjelenteket. Székesfehérváron a város neves embereiből álló civil kuratórium minden évben egy általa hitelesnek és példamutatónak tartott személy részére adja át a Szent István Emlékérmet és Díjat. Idén dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke vehette át ezt az elismerést a megyéspüspöktől. Az ünnepségen jelen volt többek között Pleizer Lajos, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke és számos  megyei és városi vezető. 
2013.08.17. 12:59
Fogadalmi szentmise a Nemzeti Emlékhelyen
A középkori Magyarország szakrális központjában, a Szűz Mária királyi prépostsági templom maradványait őrző Nemzeti Emlékhelyen Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke koncelebrált ünnepi szentmisét Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival mintegy négyezer ember előtt. 
2013.08.15. 10:11
Kedves Termelő, Kiállító!
2013.08.13. 13:24

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP